Mély álomban, az ágyamban feküszök,
Körülöttem mindenütt zöld fikuszok.
Gyorsan futok, mégis inkább fékezek,
Visszarántanának úgyis fa-kezek.
A környéken fókásznak a fókászok,
Tévéikből harsognak a Fókuszok.
Továbbra is mindenütt csak fű-kezek,
Előlük elbújok, közben fakúszok.
Régen nem tom, mik ezek, tán fák ezek,
Amikre ijedtemben ráevezek?
Átváltoztak, ha jól látom, épp vizek,
A karomban kis kókuszdiót viszek.
Lábam nyomán feltörő, ó, hévizek,
Amik felett minden nap elhévezek,
Ébresszetek álmomból, ne tévesszek!
... Inkább akkor éberen majd tévézek.
Nem szeretek rémálmodni. Révészek,
Mit kerestek rémálmomban, ti vészek?
Nem szeretlek titeket, ó, csibészek,
- Vízbe borítani hajóm ők készek!
Fel akarok ébredni, mely művészet;
Nem akarok álmodni sok bűvészet!
Értem csomó révész mindent tűvétesz.
Nem akarok felkelni mint poszthumusz,
Álom, álom, úgy érzem, te eldurvulsz!
---
Minő öröm, megszólalt a vekkerem,
Nem hallgat el, bárhogyan is tekerem.
Átváltozott ő is egy rossz álommá,
- A reggelt, ó, mennyire, de várom má'!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése