kezében indul kora reggel,
Búcsút int félszeg mosollyal arcán.
Nézem, hogy megy,
és elönt a jól ismert bánat;
Ha leülök, jobb lesz majd talán.
Úgy érzem, elvesztem őt mindörökre.
Megismerem világát - ha hagyja.
Én vele örülök, ha örül ő is;
Vicces, mint az anyja.
Kisiklik a kezeim közül,
Hiába próbálok meg mindent,
Rossz érzés itt bent,
Kisiklik a kezeim közül.
Ismerem-e én őt eléggé?
Mindig, ha úgy érzem, már értem,
S jó útra tértem,
Kisiklik a kezeim közül.
Álmos szemmel, ő meg én,
reggelizünk csendben;
Most kelt fel, mivel most keltettem fel.
Indul aztán,
És megint a jól ismert érzés:
Melankólia, önvád mellett.
Mi történt a sok tervezett kalanddal,
A helyekkel, miket tervbe vettem?
Egy-egy megvalósult,
A legtöbb nem,
Hogy miért,... miért nem értem...?
Refr.
Bárcsak megállíthatnám így az időt,
Átmentenék mindent a jelenbe.
A kezeim közül...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése